Köszöntelek a blogban!

Grafitot 2011 februárjában fogadtuk örökbe a Noé állatotthontól. Ekkor már mindkét szemén érett szürkehályog volt. Egy korábbi súlyos és kezelés hiányában tartós fülgyulladásnak köszönhetően hallása károsodott.
A menhelyre szaporítója juttatta be, ápolatlanul, mindössze 3 kilósan, csont és bőr volt. Életben maradása kérdéses volt. Ebben a blogban Grafit mostani életéről olvashatsz.
Az együtt töltött hétköznapokról, nyaralásról, bosszúságokról, és szépségekről.
Szeretném, ha ezt a blogot olvasva sok ember látná be, hogy egy örökbe fogadott, más által kidobott, éheztetett, megkínzott kutya, szerető családban hálás, kedves jószág tud lenni. Jó lenne, ha minél többen döntenének az örökbefogadás mellett.

Ebszőrszalon kutyakozmetika

Itt mindig kedves, hozzáértő gondoskodást kap Grafit.

2012. október 1., hétfő

Haladunk a korral

A nyár szépen csendben, komótosan telt. A mindennapi séták folytatódnak. Az öreglányt nagyon megviselte a hőség, sokszor feküdt "békában" pihegve a parkettán vagy az étkező kövén. A reggel 6 órás sétákat még fitten vette, szívesen jött, de délben és este araszoltunk csak az út porában. Ilyenkor 5-10 percre vittem csak ki a hőségbe, de látszott rajta, hogy teljesen leszívja az energiáját a napsütés. Az egyik általános orvosi vizsgálat alkalmával...