Köszöntelek a blogban!

Grafitot 2011 februárjában fogadtuk örökbe a Noé állatotthontól. Ekkor már mindkét szemén érett szürkehályog volt. Egy korábbi súlyos és kezelés hiányában tartós fülgyulladásnak köszönhetően hallása károsodott.
A menhelyre szaporítója juttatta be, ápolatlanul, mindössze 3 kilósan, csont és bőr volt. Életben maradása kérdéses volt. Ebben a blogban Grafit mostani életéről olvashatsz.
Az együtt töltött hétköznapokról, nyaralásról, bosszúságokról, és szépségekről.
Szeretném, ha ezt a blogot olvasva sok ember látná be, hogy egy örökbe fogadott, más által kidobott, éheztetett, megkínzott kutya, szerető családban hálás, kedves jószág tud lenni. Jó lenne, ha minél többen döntenének az örökbefogadás mellett.

Ebszőrszalon kutyakozmetika

Itt mindig kedves, hozzáértő gondoskodást kap Grafit.

2011. december 31., szombat

Túl a kerítésen

Nem kicsit vagyok elmaradva ennek a blognak az írásával, de ez nem jelenti azt, hogy Grafit bármiben is hiányt szenvedne. Az igaz, hogy további két foga potyogott ki a már egyébként is hiányos sorból, de ez egyáltalán nem foglalkoztatja. :-) Grafittal manapság gyakran járunk kutyakozmetikába, mert ő lett a vizsgakutyám. (Tudtam én, hogy nem véletlenül hozott minket össze a sors :-D) Beiratkoztam egy OKJ-s tanfolyamra, kutyakozmetikus végzettségem lesz, ha nagy leszek. Mivel gyorsan "növök", ezért a vizsgák májusban lesznek. Szurkoljatok, hogy...

2011. október 13., csütörtök

Beszámoló

Jelentem Grafittal minden rendben. Ugyan néha csattog, zörög, be kell olajozni, de precíziós műszerként is használható amikor igazán formában van. Volt egy pár orvoslátogatásunk az utóbbi időben, volt vérvétel is, okosabbak nem lettünk, tényként viszont elkönyvelhetjük, hogy fiatalodni nem fog. :-) Összeszoktunk. Bejáratódtunk. Tudjuk melyik táp nem jó, melyik jó neki, kihez milyen szinten kötődik, vagy nem kötődik. (Nagyban segíti a kötődést  egy jó kis cupák, de felveszi vele a versenyt az ölben simogatás is... na jó, nem veszi fel!...

2011. július 21., csütörtök

Nyomozókutya

Már látom magam előtt a szalagcímet: Kitüntetés egy kutyánakAlatta a cikk: Az idei év legeredményesebb nyomozókutyája egy amatőr, de lelkes, szépkorban lévő süket és vak törpe schnauzer lett rendőrségi beszámolók szerint.A kutyát a rendőrség egy év alatt több alkalommal vetette be csempészett húsáruk, illegális húsfeldolgozó üzemek felderítésére, mint a saját állományában lévő bármely képzett nyomkövető ebet.Eredményességét egyáltalán nem befolyásolja jóllakottsága így lényegében Grafit, a schnauzer szuka bármikor riasztható, mindig tettre...

2011. július 19., kedd

Felhős ég

Két sarkon voltunk túl, a hazafelé vezető úton poroszkáltunk, mikor a kutya megszagolt, majd félreérthetetlen módon, pisilési szándékkal megközelített egy kihelyezett, ürítésre váró kukát. Szuka lévén fordult jobbról, fordult balról, majd szépen a kuka mellett végezte dolgát. Megszólalt egy női hang: Na, tessék, a kukát pisálja a kutya! Mire én: Nem a kukát pisilte, ez a kutya szuka, mellé guggolt. Néni: Az előkertet is mi gondozzuk! (járda és úttest közötti terület) Én: A betonra pisilt! Más kertjére vigyázok, látja? Még a kutyakakát is összeszedem...

2011. július 3., vasárnap

Nyaralás

Grafit a fonyódi egy hetes nyaralásunk alatt is hozta formáját. :-)Természetesen nem hagytuk itthon őt, sikerült olyan szállást találnunk ahová vihettük a teljes pereputtyot.Szeret autóban utazni és ez most, az 1-2 órás autóutakon is bebizonyosodott. Befészkelődött a kosárkájába és csak akkor kelt ki belőle, ha megállt az autó és szedelőzködni kezdtünk.Városnézésekre, vízimalom megtekintésre, erdei sétákra, sümegi várlátogatásra, a tihanyi apátsághoz boldogan elkísért minket, egyébként nyugodtan várt ránk az árnyékban hagyott autóban (vagy valamelyikőnk...

2011. május 29., vasárnap

Banán Lady

Grafit még mindig tud meglepetéseket okozni nekünk. :-) Azt eddig is tapasztaltuk, hogy állandóan éhes, képes napjában 20 * is ellenőrizni tálkáját, van-e érkezés?Nem tudom, hogy alapvetően rendelkezik-e vegetáriánus vénával, vagy csak a szükség hozta ki belőle, de tapasztalom, hogy a banánt, a tökfőzeléket szójavirslivel és a thai zöldséges üvegtésztát is ugyanazzal a lelkesedéssel habzsolja, mintha egy jó cupákos csontot kapott volna.Grafit mindenevő,...

2011. április 25., hétfő

Régen volt...

mikor szakadó esőben sétáltam egy kutya kedvéért. Ma ez ismét megtörtént. :-)Grafit két napja reggeli bamba riadót tart.Ez abból áll, hogy 5:40-kor a lábával (kapirgálva) meglöki a szobaajtónkat, az kinyílik, és ő áll a küszöbön mint cowboy a kocsmaajtóban. Csak áll bambán. Szimatol, vár türelmesen, amíg meg nem sajnálom és kimászok végre az ágyból. (Nehogy azt higgye, ő az úr, meg szoktam váratni)Felöltözöm, felveszem a karomba őt és leviszem az...

2011. április 18., hétfő

Szem és fül

Amikor örökbe fogadtuk Grafitot, tudtuk, hogy a jobb fülében a hallójárat a korábbi nagyon csúnya fülgyulladás következtében beszűkült, így nagyon könnyen ismét gyulladás alakulhat ki benne. Ez sajnos be is következett. Mivel árgus szemekkel figyelem a kutyát érzékenysége és vaksága miatt, ez korán ki is derült, egy másik problémával együtt. Egyik nap azt vettem észre, hogy a bal szemén "kékes olajfolt" úszik. Teljesen olyan volt, mint amikor az...

2011. április 6., szerda

A szendvics

Gyorsan leírom ezt a szösszenetet, míg el nem felejtem.Pénteken a lányom nem ment iskolába, mert fájt a torka és egyéb influenzás tünetei is akadtak. Elvittem hát az orvoshoz, persze Grafit is velünk utazott a kocsiban. Lányom fogta őt az út alatt, így végig élvezhette a kényeztető simogatást. :-) Grafit mindig bohókássá válik mikor elindulunk, lökdösi a fejével a kezünket, hogy tegyük a buksijára és simogassuk, óvatosan oda-oda kap a kézhez, hogy...

2011. március 29., kedd

Kikupálódva

Nagyjából egy hete készültek ezek a fotók Grafitról. Ugye milyen szépen felerősödött és kikupálódott? Végre nem csak szobai fetrengős képekre futotta (bár az most sem maradhatott el), hanem kint a kertben is lencsevégre kaptam a hölgyeményt. Mint látszik, szépen felerősödött az eltelt egy hónap alatt.Szeret mozogni, a sétáltatást remegve várja. Már ott tartunk, hogy hébe-hóba annyira lelkes, hogy amint kiér a kapun, ugatással teszi közhírré, hogy...

2011. március 23., szerda

Összeszoktunk

Grafittal szépen összeszoktunk. Szeret sétálni, pórázon biztonságosan, bátran közlekedik, póráz nélkül bizonytalanabb, nem megy messzire. Ellenőriz, vissza, visszatér megvagyok-e. Az férfiakkal baratságtalan, megmorogja és megugatja őkett itthon a lakásban és kint az utcán is, de soha nem agresszív, csak olyan morgós vénember, aki a bajsza alatt mormol. A Noénál azt mondták, férfi gazdája volt, ő adta le a menhelyen... Hozzám rendkívül ragaszkodik,...

2011. március 5., szombat

Grafit megágyaz

Korábban már írtam, hogy mikor még csak vártuk Grafitot, négy fekhelyet készítettem neki a lakásban.Volt két óriási, keményre kitömött szivacs párnánk, amit soha nem használtunk és csak az egyik ágyneműtartó mélyén várakoztak a felhasználásra.Azt hiszem kitartó, több éves, fáradhatatlan várakozásuk elnyerte méltó jutalmát, mert most igazán nemes cél érdekében lettek átalakítva. :-)A párnákból a fele mennyiségű szivacsot kibányásztam és visszavarrtam a nyílást. Mindkettőt nagy szeretettel használja és akkurátusan megágyazza mielőtt lefeküdne rájuk.Nagyon...

Első hét

Grafitot egy hete kaptuk, szombaton.Hétfőre egyezettem időpontot nagyra becsült állatorvosunkkal, Dr Winter Gáborral, hogy véleményt mondjon a kutyus általános állapotáról.A diagnózis nem volt rosszabb a várnál. A kutyus fülét még 2-3 naponta tisztítani kell folyadékkal, mert a korábbi súlyos fülgyulladástól a hallójárat összeszűkült, nehogy újra fertőzés alakuljon ki benne.Az orvos szerint nem sok mindent lát a mi világunkból Grafit. Mindkét szemén...

2011. március 2., szerda

Grafit

Nem tudom, mennyire lesz időm erre a blogra, most mindenesetre úgy gondolom, hogy akár ha csak egy héten egyszer, de megéri majd itt megosztani másokkal is kutyás életünk szépségeit, örömeit, esetleg bánatát. Grafitról már írtam a másik blogomban. Az előzményekről,az örökbefogadás utáni tapasztalatokról, és közös életünk élményeiről szeretnék itt beszámolni...